Amennyiben hírlevelünk nem jelenik meg megfelelően, kérjük, kattintson ide.

Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevél

Tisztelt -Közönségünk-!

 

Áldott, Boldog Húsvéti Ünnepeket Kíván a Duna Szimfonikus Zenekar!

 

 

TÁJÉKOZTATÁS ELMARADÓ KONCERTJEINKRŐL

TÁJÉKOZTATÁS ELMARADÓ KONCERTJEINKRŐL

Tekintettel a Magyar Kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre, a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjeit a veszélyhelyzet visszavonásáig nem tartjuk meg. Ennek következtében áprilisra tervezett koncertjeink is elmaradnak.

Elmaradó koncertjeink:

Középpontban a versenyművek
CSALÁDI MATINÉ BÉRLET / 6.
2020. április 19. (vasárnap) 10:30
Duna Palota - Színházterem (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.)

Az emberi szellem diadala
TAVASZI BÉRLET / 4.
2020. április 24. (péntek) 19:00
Duna Palota - Színházterem (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.)

Kamarakoncert – Duna Szimfonikus Vonósnégyes
A Duna Szimfonikus Zenekar kamaraegyütteseinek kültéri koncertsorozata
BÉRLETEN KÍVÜL
2020. április 26. (vasárnap) 11:00
Budapest-Terézváros, Hegedű utca /az Avilai Nagy Szent Teréz Templom mögött/

További koncertjeink sorsáról folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.

Bízunk benne, hogy a veszélyhelyzet visszavonása után sikerül az elmaradt koncerteket bepótolni és az új időpontok is alkalmasak lesznek Önöknek. A bérletek és jegyek arra is érvényesek lesznek vagy visszaválthatók.

A Duna Palota jegypénztárában vásárolt jegyek és bérletek visszaválthatók majd a Duna Palota Portáján, az Interticket felületein vásárolt jegyek pedig náluk válthatók vissza. A visszaváltás a bérletek esetében csak az elmaradt koncertekre vonatkozik.

Kérjük, a legfrissebb információkért fokozottan figyeljék honlapunkat és Facebook-oldalunkat!

Megértésüket köszönjük!

Duna Szimfonikus Zenekar

 

 

Zenekarunk kezdeményezései a karantén idejére

facebook kép

Ebben a nehéz időszakban élő koncertekkel sajnos nem tudjuk jókedvre deríteni közönségünket, azonban szükségünk van olyan módok megtalálására, melyekben a zene jótékony hatásának köszönhetően elfelejthetjük mindennapi problémáinkat és lelkünk fel tud töltődni.
Ezért több sorozatot is indítottunk/indítunk Facebook-oldalunkon.

 

Online koncertközvetítés, felvételeink megosztása

facebook online közvetítés

Első ilyen kezdeményezésünk, hogy heti két alkalommal idei és korábbi koncertjeinkből osztunk meg videó- és hangfelvételeket. Ezek között lesz az interneten már megtalálható felvétel, de lesznek még nem publikált újdonságok is.

Kövessék figyelemmel Facebook-oldalunkat, ahol minden kedden és pénteken 18:00-kor megjelenik egy új bejegyzésben a koncertfelvételünk. Kérjük, nézzenek és hallgassanak minket ezeken a felületeken is, hogy örömet okozzunk egymásnak.

 

Zenészeink otthoni üzenetei

Új sorozatunkban megosztjuk Facebook-oldalunkon zenészeink otthonaikban készült üzeneteit, melyeket szeretettel küldenek Közönségünknek.

Fontosnak tartjuk, hogy művészeink üzenetei, jókívánságai utat találjanak nézőinkhez, hogy ezt az állapotot minél szebben, közösen tudjuk átvészelni.

 

Zenészeink otthoni produkciói

Szintén új sorozatunkban Facebook-oldalunkon időről időre megosztjuk zenekari tagjaink otthoni előadásait, szóló- és kamaraprodukcióit.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a régebbi koncertjeink mellett új, most készült produkciók is eljussanak nézőinkhez. Mivel a közös zenélésre, koncertekre sajnos nincs lehetőségünk, a technika segítségével próbálunk meg minél értékesebb tartalmakat juttatni Közönségünknek. Ezen bejegyzéseink időről időre bukkannak fel Facebook-oldalunkon, érdemes minden nap idelátogatni.

 

KaranténKvíz – Játék és muzsika KISTERC-ben

KaranténKvíz – Játék és muzsika KISTERC-ben

Április 13-án, hétfőn indul új, heti nyereményjáték-sorozatunk Facebook-oldalunkon.

A Duna Szimfonikus Zenekar KaranténKvíz – Játék és muzsika KISTERC-ben címmel kvízjátékot indít, mely minden héten hétfőn reggel kezdődik és péntek reggelig tart.

A játék menete:
Hétfőn reggel a Duna Szimfonikus Zenekar 3 zeneművésze videós posztban feltesz 1-1, összesen 3 zenei kérdést, melyekre a válaszokat Facebook-oldalunkon privát üzenetben / Messenger üzenetben várjuk, péntek reggel 9 óráig.

A helyes válaszokat kollégáink péntek délelőtt egy videós posztban ismertetik.

A mindhárom kérdésre helyesen válaszolók között minden pénteken délben kisorsolunk egy belépőjegyet a 2020/2021-es évadunk bérleti koncertjeinek egyikére. A nyertes nevét Facebook oldalunkon tesszük közzé.

Játékra fel!

A játék részletes leírása és szabályzata Facebook-oldalunkon és honlapunkon olvasható.

Facebook-oldalunk elérhetősége: https://www.facebook.com/dunaszimfonikusok/

 

Kérjük Önöket, ha lehetőségük van, kedveljék, kövessék oldalunkat, és osszák meg bejegyzéseinket, hogy koncertfelvételeink és kvízjátékunk közönségünk minél szélesebb rétegéhez eljuthasson.

 

Elindult Youtube-csatornánk

YouTube kép

Elindítottuk vadonatúj Youtube-csatornánkat, hogy még több platformon tudjunk minőségi tartalmat nyújtani Közönségünknek.

Iratkozzanak fel a Duna Szimfonikus Zenekar nevű Youtube-csatornánkra és kövessék figyelemmel videós bejegyzéseinket.

Youtube-csatornánk elérhetősége: https://www.youtube.com/channel/UCjUStD3gfunv4KnrCOuozEg

 

 

Jó egészséget és kitartást kívánva:

Duna Szimfonikus Zenekar

 

 

 

Tájékoztató a Duna Palota zárva tartásáról – A Duna Palota közleménye

Tisztelt Látogatók!

Tekintettel a Magyar Kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre, a Duna Palotában semmilyen rendezvényt nem tartunk meg, az intézmény ZÁRVA van.

Tájékoztató a Duna Palota zárva tartásáról

A veszélyhelyzet visszavonása után a Duna Szimfonikus Zenekar elmaradt koncertjeit be fogjuk pótolni.

A bérletek és jegyek arra is érvényesek lesznek vagy majd visszaválthatóak. A Duna Palota jegypénztárában vásárolt jegyek és bérletek ott, az Interticket felületein vásárolt jegyek pedig náluk válthatóak vissza. A visszaváltás a bérletek esetében csak az elmaradt koncertekre vonatkozik.

A nem saját rendezésű programokkal kapcsolatban (jegyvisszaváltás, stb.) a szervezők elérhetőségein tudnak érdeklődni.

A mihamarabbi találkozás reményében, köszönettel:

Duna Palota

 

Kérjük, látogassák a Duna Palota Facebook-oldalát is, sok értékes információ, összeállítás jelenik meg a magyar kultúra szolgálatában: https://www.facebook.com/Duna.Palota/

Ízelítő a Duna Palota legutóbbi bejegyzéséből:

A Duna Palota idén, a veszélyhelyzetre tekintettel, rendhagyó ünnepséget rendezett a Költészet Napja alkalmából. A munkájukkal, kiállításaikkal, koncertjeikkel a Duna Palotához kapcsolódó művészeket, kollégákat kértük fel, hogy ajánlják figyelmükbe az általuk érdemesnek tartott költőket és verseiket az otthonaikból.

Születéstől a halálig versek, költemények szegélyezik életünk útját. Korunktól, bölcsességünktől és hangulatunktól függően nyúlunk a magukat kínáló élmények felé, melyek tükröt tartanak elénk... a költők tükrében próbáljuk megtalálni saját életünk pillanatait,- örömöt és gyászt, hiátust és túlcsordulást, szerelmet és csalódást, az útkeresést magát, és nem utolsó sorban a hitet, mely nélkül világra születni sem érdemes...

Ezek a gondolatok is megtalálhatóak a következő szűk egy óra időtartamú csokorban, amelyet a Költészet Napja alkalmából, a kereszténység csodát rejtő ünnepén, nagyszombaton nyújtunk át Önöknek.
A videó megtalálható a Duna Palota Youtube-csatornáján: https://youtu.be/a5wkDmc9JV8

Maradjanak otthon. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! Áldott húsvétot!

 

 

 

Üdvözlettel:

Duna Szimfonikus Zenekar

 

Ön a Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevelét olvassa, melyet az -EMAIL- címre küldtünk. Amennyiben a jövőben nem kívánja megkapni hírlevelünket, kérjük, iratkozzon le hírlevél-szolgáltatásunkról a www.dunaszimfonikusok.hu/hirlevel oldalon.

Copyright © 2011-2020 Duna Szimfonikus Zenekar