Amennyiben hírlevelünk nem jelenik meg megfelelően, kérjük, kattintson ide.

Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevél
 

Tisztelt -Közönségünk-!

Zenekarunk és Zelinka Tamás sok szeretettel várja a komolyzene iránt érdeklődő iskolásokat szüleikkel, nagyszüleikkel március 2-án, vasárnap délelőtt a Családi Szimfonikus Matiné 5. előadására.
Tavaszi programunkban március 7-én Deák András vezényletével, "Szvitek" című hangversenyünk kerül bemutatásra. A Tavaszi bérletsorozat 4. előadására Beethoven Est-tel készülünk, azerbajdzsáni vendégművészek közreműködésével.
A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. által szervezett Ifjúsági koncertsorozat 2014-ben is folytatódik. Zenekarunk számos vidéki helyszínen, értékes komolyzenei koncertjeivel részt vállal a fővároson kívüli kulturális életben.

Márciusi hangversenyeinket ajánljuk szíves figyelmébe:

 

A CSALÁDI SZIMFONIKUS MATINÉ BÉRLET / 5. előadása:

"HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL - Erkel Ferenc"

Deák András
Deák András

2014. március 2. (vasárnap) 10:30
Duna Palota - Színházterem

Műsor:
            Válogatás Erkel Ferenc, Verdi és Kálmán Imre műveiből

Vezényel:
            Deák András

Műsorvezető:
            Zelinka Tamás

A jegy ára: 1 200 Ft

 

A TAVASZI BÉRLET / 3. előadása:

"Szvitek"

Deák András
Deák András

2014. március 7. (péntek) 19:00
Duna Palota - Színházterem

Műsor:
            Debussy: Kis szvit
            Stravinsky: Pulcinella – szvit
            Grieg: Holberg idejéből, szvit régi stílusban, op. 40
            Bizet: Carmen – szvit

Vezényel:
            Deák András

A jegy ára: 2 900 Ft

 

Bérleten kívüli hangverseny

Filharmónia Ifjúsági Hangversenybérlet

"TOP 10 zenekari művek"

Filharmónia Magyarország kép

2014. március 12. (szerda) 15:00
Duna Palota - Színházterem

Műsor:
            W. A. Mozart: Kis éji zene – I. tétel
            J. S. Bach: h-moll szvit - Badinerie *
            J. Haydn: Búcsú szimfónia – Finale
            Beethoven: Egmont – nyitány
            Mendelssohn: Szentivánéji álom – Nászinduló
            Csajkovszkij: Virágkeringő
            Brahms: V. magyar tánc
            Erkel: Hunyadi László – Palotás
            Kodály: Háry János – Intermezzo
            Berlioz: Rákóczi induló

* Közreműködik:
            Demeter László - fuvola

Vezényel:
            Deák András

Műsorvezető:
            Zelinka Tamás

A jegy ára: Zártkörű rendezvény Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros Általános Iskolái számára

 

A TAVASZI BÉRLET / 4. előadása:

"Beethoven est"

Yelcin Adigezalov kép
Yelcin Adigezalov

Yegana Akhundova kép
Yegana Akhundova

2014. március 21. (péntek) 19:00
Duna Palota - Színházterem

Műsor:
            Beethoven: Coriolan-nyitány, op. 62
            Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
            Beethoven: II. (D-dúr) szimfónia, op. 36

Közreműködik:
            Yegana Akhundova (Azerbajdzsán) - zongora

Vezényel:
            Yelcin Adigezalov (Azerbajdzsán)

A jegy ára: 2 900 Ft

 

Bérleten kívüli hangverseny

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-ESTJE

Yelcin Adigezalov kép
Yelcin Adigezalov

Yegana Akhundova kép
Yegana Akhundova

2014. március 23. (vasárnap) 19:00
Marczibányi Téri Művelődési Központ
(1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a)

Műsor:
            Beethoven: Coriolan-nyitány, op. 62
            Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
            Beethoven: II. (D-dúr) szimfónia, op. 36

Közreműködik:
            Yegana Akhundova (Azerbajdzsán) - zongora

Vezényel:
            Yelcin Adigezalov (Azerbajdzsán)

A jegy ára: 2 200 Ft, Diák és nyugdíjas: 1 600 Ft, Elővételben: 1 300 Ft -
            Érdeklődni a Marczibányi Téri Művelődési Központban

További információ a Marczibányi Téri Művelődési Központ honlapján.

 

A FILHARMÓNIA Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. felkérte a Duna Szimfonikus Zenekart, hogy közreműködjön a 2013/2014-es Filharmónia Ifjúsági Hangversenybérlet-sorozatában.

Filharmónia Magyarország kép

"TOP 10 zenekari művek"

Műsor:
            W. A. Mozart: Kis éji zene – I. tétel
            J. S. Bach: h-moll szvit - Badinerie *
            J. Haydn: Búcsú szimfónia – Finale
            Beethoven: Egmont – nyitány
            Mendelssohn: Szentivánéji álom – Nászinduló
            Csajkovszkij: Virágkeringő
            Brahms: V. magyar tánc
            Erkel: Hunyadi László – Palotás
            Kodály: Háry János – Intermezzo
            Berlioz: Rákóczi induló

* Közreműködik:
            Demeter László / Szklenár Ferenc - fuvola

Vezényel:
            Deák András

Műsorvezető:
            Zelinka Tamás

Pest és Fejér megye bérletsorozat:

            2014. március 24.(hétfő) 11:00 Dunaújváros - Bartók Kamaraszínház
            2014. március 24.(hétfő) 13:00 Dunaújváros - Bartók Kamaraszínház

            2014. március 25.(kedd) 11:45 Pilisvörösvár - Művészetek Háza
            2014. március 25.(kedd) 14:30 Budaörs - 1. számú Általános Iskola

            2014. március 26.(szerda) 10:00 Monor - Vigadó
            2014. március 26.(szerda) 12:00 Monor - Vigadó

            2014. március 27.(csütörtök) 11:00 Dunakeszi - VOKE József Attila Művelődési Központ
            2014. március 27.(csütörtök) 14:00 Halásztelek - ÁMK Általános Iskola

            2014. március 28.(péntek) 11:00 Veresegyház - Művelődési Ház
            2014. március 28.(péntek) 13:00 Veresegyház - Művelődési Ház

            2014. március 31.(hétfő) 12:45 Abony - Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola

            2014. április 1.(kedd) 11:00 Sárbogárd - Sárszentmiklós Általános Iskola
            2014. április 1.(kedd) 14:00 Sárbogárd - Művelődési Ház

 

További információ a Filharmónia Magyarország weboldalán.

 

 

KRITIKA

A zenekar 2013. november 17-i, "A SZIMFÓNIA ATYJA - J. Haydn" című Családi Szimfonikus Matiné bérleti hangversenyéről Fittler Katalin kritikája jelent meg a Zenekar újságban:

" Igazi élménnyel lepett meg a Családi szimfonikus matinébérlet második rendezvénye. A száz éve született Gál Zsuzsa "Az én zeneszerzőm" sorozata nyomán állították össze a programokat, mintegy hangzó mellékletet kínálva az új kiadásban lemezmelléklet nélkül megjelenő olvasmányokhoz. A Bach-Händel nyitókoncert után most Haydn művészete került reflektorfénybe. A szimfónia atyja cím természetesen kikerülhetetlen, de örömünkre szolgált, hogy korántsem afféle közhely-tudnivalókra korlátozódott a hangzó ismeretterjesztés (sem Zelinka Tamás mondandója, sem pedig a hallgatnivaló). Szerethető műsor állt össze a népszerű és ritkábban hallható mű-részletekből, melyek nem mindig érték el a teljes tétel terjedelmét. ... "

A teljes kritika a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége honlapján és a Zenekar újság 2014/1-es számában olvasható.

 

 

 

2013-14 ÉVI PROGRAMELŐZETES

Honlapunkról letölthetők a 2013-14 évi, színes programelőzeteseink vagy megtekinthetők az alábbi linkeken:

2013-14 ŐSZI és TAVASZI BÉRLET

2013-14 CSALÁDI SZIMFONIKUS MATINÉ BÉRLET (a volt IFJÚSÁGI BÉRLET)

 

Őszi bérlet ára: 11 500 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Tavaszi bérlet ára: 11 500 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

A két bérlet együttes megvásárlása esetén: 21 000 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Alkalmankénti jegy ára: 2 900 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

 

Családi Szimfonikus Matiné bérlet ára: 4 900 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

Alkalmankénti jegy ára: 1 200 Ft (mely 27% Áfát tartalmaz)

 

 

facebook kép

Kövesse a Duna Szimfonikus Zenekart a Facebook-on is!

Figyelemmel kísérheti a meghívott vendégművészekkel készített aktuális beszámolókat, interjúkat valamint megtekintheti a zenekar próbáiról, hangversenyeiről készült fotókat.

http://www.facebook.com/pages/Duna-Szimfonikus-Zenekar/223658820982419

 

 

INFORMÁCIÓ A BÉRLET- ÉS JEGYVÁSÁRLÁSRÓL!

Kedves Zenebarátaink! Tisztelt Érdeklődők!

A Duna Szimfonikus Zenekar saját rendezésű hangversenyeire a bérleteket és a jegyeket az alábbi elérhetőségeken lehet megrendelni, illetve megvásárolni:

Hétköznap (hétfőtől – péntekig) 10:00 és 18:00 óra között (koncertek napján az előadás kezdetéig!) a Duna Palota Portáján (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.) Telefon: 235-55-00. Interneten: a www.jegy.hu, a www.tutijegy.hu vagy a www.jegymester.hu weboldalon.

 

További hangversenyeinkről, bérleti sorozatainkról bővebben honlapunkon tájékozódhat: www.dunaszimfonikusok.hu

Írja meg hangversenyeinkkel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait, véleményét:
E-mail: duna.szimf@dunapalota.hu; Fax: (1) 355-83-30

Látogasson el a Duna Palota megújult honlapjára is! www.dunapalota.hu

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

 

 

Üdvözlettel:

Duna Szimfonikus Zenekar

 

 
 

Ön a Duna Szimfonikus Zenekar Hírlevelét olvassa, melyet az -EMAIL- címre küldtünk. Amennyiben a jövőben nem kívánja megkapni hírlevelünket, kérjük, iratkozzon le hírlevél-szolgáltatásunkról a www.dunaszimfonikusok.hu/hirlevel.php oldalon.

 

Copyright © 2011-2014 Duna Szimfonikus Zenekar